A BPM avagy workflow rendszerek már több évtizedes “történelemre” tekinthetnek vissza a vállalati folyamatkezelés terén. Ugyanakkor az RPA – Robotic Process Automation – megoldások csupán néhány éve indultak világhódító útjukra. Robotic Process Automation – Robotizált folyamat-automatizálás. BPM – Business Process Management. Szoftver egy is, másik, a process – azaz folyamat – kifejezés pedig még a nevében is szerepel mindkét megoldásnak. Ezért ha már rendelkezünk az egyikkel, nincs szükségünk a másikra. Nem?
Különbségek
Fenti kérdésre a gyors és egyértelmű szakmai válasz: nem! E válasznak pedig több különféle oka van, melyeket alább ki is fejtünk. Hiszen mindamellett, hogy nevük hasonló, sőt némely ritka esetben akár egymás helyettesítői lehetnek, a két megoldás között alapvető különbségek vannak, amik nem teszik lehetővé, hogy egymással helyettesítsük őket. Lássuk, mik is ezek!
Tevékenység vagy folyamat?
Az első és talán leglényegesebb különbség, hogy a BPM megoldások – azaz workflow rendszerek – teljes, akár üzleti funkciókon és szervezeti egységeken átívelő komplex tevékenységláncok teljeskörű kezelését valósítják meg, míg az RPA eszközök sokkal inkább egy-egy, az egész folyamatból kiemelt tevékenységet végeznek el.
További fontos különbség, hogy a workflow rendszerekben kezelt üzleti folyamatok nagyrészt emberi beavatkozás mellett végezhetők el. Természetesen teljesen automatikusan is megvalósulhatnak akár teljes folyamatok is, de többnyire a workflow rendszer kezelők, ügyintézők számára delegál feladatokat és ellenőrzi megvalósulásukat. Az RPA eszközök tehát ebben az értelmezésben “bedolgozók” lehetnek egy adott folyamat olyan pontjain, ahol a workflow bizonyos – például adatbeviteli vagy egyéb – feladatok elvégzésére a kezelőre támaszkodna.
Robotok folyamatok nélkül?
Igen, lehetséges! Persze csak akkor, ha szeretnénk az elképzelhető legnagyobb káoszt előidézni a szervezetben és célunk, hogy a nem megfelelő működést automatizáljuk – és erre a célra szívesen áldozunk minimálisan is milliós összegeket. Komolyra fordítva: a sikeres RPA bevezetés alapját a kellően kidolgozott, optimalizált, és lehetőleg rendszerben kezelt üzleti folyamatok adják. Az üzleti folyamatok során elvégzendő egyes tevékenységek – mikro – elemzése pedig az RPA üzleti elemzés során kerül megvalósításra, majd e tevékenységek RPA szemléletű optimalizálása és automatizálása történik meg. Így biztosítható, hogy a szervezett működés során a lehető legtöbb manuális, ismétlődő feladatot automatizáljunk az ésszerűség határain belül olyan módon, ami nemhogy növelné, hanem drasztikusan csökkenti a káoszt és szervezetlenséget – és természetesen az emberi hibákat.
Folyamatok robotok nélkül
Bár a workflow rendszerek – ahogy említettük – képesek teljességében végig vinni bizonyos tevékenységláncokat, üzleti folyamatokat, amikor a klienseken – azaz a felhasználók számítógépein – szükséges elvégezni egyes feladatokat, mindenképpen kezelők segítségét kell igénybe venniük. Ennélfogva nemhogy elképzelhető, hanem a normál üzleti működés része volt az ilyen típusú folyamatkezelés. Ez azonban nemcsak idejétmúlt, hanem hatékonyságban sem felel meg a mai kor igényeinek: ha egy feladatot elvégezhet egy robot, vagy egy kezelő, akkor az esetek többségében a robot használata gyorsabb, gazdaságosabb és precízebb, azaz nagyságrenddel hatékonyabb munkavégzést teszt lehetővé. Ráadásul olyan munka terhet vesz le a kezelőszemélyzet válláról, ami ismétlődő, unalmas, a legtöbb emberi igényt és kvalitást a háttérbe szorító tevékenység. Ezeket senki nem végzi el szívesen, sokkal inkább azért kerülnek elvégzésre, mert megkerülhetetlenek az üzleti folyamat végig viteléhez. Amennyiben ezeket robotok végzik el, a munkaerő minden értelemben felszabadul, és olyan munkát végezhet, ami értékesebb, élvezetesebb és végsősoron magasabb hozzáadott értéket termel.
Összegzés
Fentiek alapján – mindenféle komolyabb IT értekezés vagy tudományos-fantasztikus varázslat nélkül, csupán az egyes rendszerek alapvető tulajdonságainak ismeretéből levezethetjük: a workflow és RPA rendszerek még nevük hasonlóságai ellenére sem ekvivalensek és az esetek többségében nem helyettesíthetik egymást. Külön is működhetnek, de hatékonyságuk ezesetben minimálisan is kérdéses maradhat. Ha azonban RPA és BPM rendszereink együttműködnek, úgy felszabadíthatjuk kollégáinkat a legtöbb unalmas, monoton adminisztratív feladat terhei alól és annál jóval magasabb hozzáadott értékű feladatokat végezhetnek el – amik valljuk be, sokkal testhezállóbbak és kielégítőbbek egy ember számára, mint gépek feladatait végezni teljes munkaidőben.